Szerencsére nem csak én láttam, mármint így a dolgokat, azt, hogy nem jó irányba tartunk. Ekkor kezdődtek az első utcai zavargások, pedig előtte, úgy másfél évig tök jó volt minden, ömlött a pénz ahova kellett, a szegénység jelentősen csökkent, mindenki mosolygott, a kórházak pedig négy csillagos szállodák szolgáltatásaival vetekedtek. 

Egyszer a Kubai Máté téren egy tekintélyes felkelést pillantottam meg. A rendőrség sorfalat alkotva szorította mind hátrébb a hőzöngő egybegyűlteket, az épületek arcát dühös lángok festették lázszínűre, forrt a levegő. Könnygáz illat, vízágyú szag. Apró, de gigantikus tűzharc nyomai. Másnap a Közhírben egy szót sem mondtak az incidensről: a Csendes-óceán fölött eltűnt egy MegaPlane félmillió utassal a fedélzetén, Brazíliában sztrájkolnak a meteorológusok, a párizsi köztársaságban pedig nem adtak evőpálcikát egy görög étteremben egy német nőnek. Szerb szervkereskedők megfújták egy amerikai rabbi egyik veséjét egy vietnámi szállodában. A svájci Birodalomban a koalák jogaiért tüntettek a transzvesztiták, Iránban meg átadtak egy újabb plazmagenerátoros fúziós erőművet, de a zavargásokról semmi. A valóság eltűnt egy alapos hírzárlat homlokzata mögött.
A városban egyre több fekete busz rohangált, azt rebesgették, hogy nagyszájú embereket visznek el. Valahova. Akkor tudatosodott bennem, hogy nagy a baj.

Közben a pénznyomdák ontották az új fizetőeszközt, a hungarint, a perzselő mesterséges inflációnak köszönhetően a régi jó forintnak már csak fűtőértéke volt. 
Mégis vigyáztak ránk. Minden metrókijáratnál megtermett rohamosztagosok strázsáltak, talpig lézervető fegyverben, szkennelték a SZIG-implantátumokat, és reguláztak, ha valakinek nem tetszett a rendszer. 
A megalomániás király meghúzta a határt, lezáratta mind, az országot már nem lehet elhagyni, és hogy ne pofázzanak bele kintről, elindította kilépésünket az EU-ból, bár ha nem teszi, az EU zárt volna ki minket. 

Hunor korlátozta a polgárok országon belüli szabad mozgását is, a fővárost csak egy rövid kérdőív kitöltése után lehetett elhagyni:
Utazása célja:
1. Király ellenes összeesküvés / izgatás, lázítás 
2. Államérdekből eredő jótékony kémkedés / besúgók toborzása 
3. Szerelmi turizmus
4. Céltalan lézengés / őgyelgés  

...A kilakoltatások mindennaposakká váltak, akár a rohamrendőr siklók szirénázásai. A frissen kilakoltatottak eszelősen igyekeznek minden belakhatót belakni, hiszen tudják, hogy még a börtönökbe is csak jó magaviselettel lehet bejutni, lakhatásra. Mindegy, csak tető legyen az ember feje fölött. A többi nem számít. 
A Királypártiak néha felvonultak a nép tiszteletére, a nép meg az ő tiszteletükre, de már ez sem segített a megítélésünkön - ami kiszivárgott, az beszivárgott. A kevés, de jól befenyített király-szimpatizánsok hálafelvonulást tartottak a despota tiszteletére, de az „Aki nincs velünk, az ellenünk van” -irányelv lólába még mindig hangosan kilógott a muskátlik közül, hogy így mondjam.

  mosolygó varjú emoji

Azokat a papokat, akik nem voltak hajlandók a miséiken a királyt éltetni, Hunor koholt vádakkal tömlöcbe vetette, és a rabtársak meg a közvélemény intézték a többit. A király rendeletben tiltotta meg, hogy a lakosság éjszakára lehúzza a redőnyeit, hogy a királyi légierő kötelékébe tartozó drónok rajtaütésszerű rajzása akadálytalanul végbemehessen, s az uralkodó előtt semmi titok ne lappanghassék - az ablak elé ereszkedtek és csendben belestek este. Hozzám is jöttek párszor, de semmi kompromittálót nem láthattak, maximum a bugyijaimat. Volt, hogy az új típusú drónok be is szóltak, utasítgattak, míg a régi, leselejtezetlen állami droidok csak napi upgrade-el és felújított, újra kalibrált beszédmodullal tudták csak megtenni ugyanezt.

szomorú varjú emoji

Hunor előre megfontolt intézkedésekkel kívánta vigasztalni a demoralizált lakosságot, szerette az embereket előre, preventív jelleggel lecsukni, mielőtt még bármi illegálisat elkövethetnének, ezért adta parancsba, hogy priuszért is azonnal börtön jár, csakúgy, mint a bűnözői tevékenység bejelentésének elmulasztásáért. Szóval, relatíve sok meglepetésre képes a királyunk, köpönyege forgatásának csúnyán beálló szüneteiben. Már az átlag szegénységhez, a kolduláshoz és az utcai megélhetési árusításhoz is protekció kellett: a Hága téren mentem keresztül, és láttam, amint két megtermett robotrendőr körbevesz egy megható, törékeny nénikét, aki sárga műanyag vödörből használt pendrive-okat, alaplapokat és perifériákat és vírusirtókat és mindenféle gizgazt és limlomot árul, a droidok meg érzelemmentes, könyörtelen arccal bírságolták meg. 

 
Felvirágzott az embercsempészet is, apró fagyis kamionok vitték a távozni kívánókat, de az az emigrátor, aki túl korán esett le a kamionról, igen csúnyán összetörte magát, mert a határőrség, jobb híján, példát statuált vele, rajta gyakorolhattak a kihelyezett hóhérnebulók, vagy ha a bűnelkövető jó erőben volt, a királyi munkatáborba került. „A fizikai munka megtanít fájni, s méltón kiértékelni a jelent” – mondogatta, és innen is sejtettük, hogy a király a szellemi munkásokat se tartja sokra, számos filozófust és írót át is képeztek hadi informatikusnak, „ott több hasznukat látja a haza, és ők is végre úgy pötyöghetnek, hogy van értelme”.