I. Hunor kezdetben népszerű intézkedéseket hozott, hullámzott a lakossági elégedettség, minden szép és jó volt. Az egészségügy felpörgött, a transzplantációk felgyorsultak, minden harmincadik évét betöltött magyar állampolgárnak járt 1 ingyen máj, amennyiben elhasználódott a régi - ha hazai épp nem jutott, akkor import -, ám a Közértekben kapható, fogyasztási májakért még mindig fizetni kellett. A király egészségügyi reformjának idétlen indulószlogenjét a Magyar Közlöny is lehozta: „Nem a gyógyszertámogatást kell a duplájára emelni, hanem a lakosság szíveskedjék feleannyira betegnek lenni”.
A nép szerette Hunort, a férfiak a rég várt cáratyuskát látták benne, az elhanyagolt nők pedig a legfelsővezető igazi férfit. Már ebben az időben is, ahogy a független sajtókrónikások és a történetírók nevezték később, „a korai hunorkodás érájában” előkirálykodott Váry Csabából az abszolutista uralkodó, mert ha megtetszett neki egy terület, egy épület, vagy bármi ingatlan, simán einstandolta, és azt csinált vele, amit akart. A Kálvária teret egy az egyben ledózeroltatta, hogy felhúzzon rá egy zikkuratot - hogy miért, arra már nem emlékszem. Erőteljesen próbálta saját ízlésére faragni az országot.
Mivel a király imádta a sakkot, mert szerinte nemesít, megnövekedett a sakkos tévécsatornák támogatottsága, még királyi sakkrádiócsatornákat is alapított, melyek élőben, lágyan duruzsoló műsorvezetőkkel közvetítettek egész napos sakkversenyeket, Bach andalító muzsikájával szakítva bennük szüneteket. Irdatlan pénzeket ölt sakkcsarnokok felállítására. Egyszer egy újságíró, amikor még Hunor szóba állt velük, megkérdezte a királytól, hogy szerinte a sakk sportnak számít-e, mire a király királyi többes nélkül azt felelte, „attól függ, milyen nehezek a bábuk”. Valahogy minden országos megmérettetésen a Királyi Sakkválogatott nyert. Egy rakás lóvé dőlt a frissen alapított Sakkegyetemhez és Sakkarénákhoz, de ez senkit nem zavart, mert minden más is rendben működött az országban.
A jogszolgáltatásban is felpörögtek a reformok, a bíróságok megfáradt humán garnitúráit a király a saját embereire cserélte le. Ígéretet tett, hogy a visszaeső tolvajokat ujjlevágással fogja jutalmazni. A példastatuáló büntetések ebben az időben már hatályba léptek: egy népszerű belvárosi étteremben egy szakácsnő szemtanúja volt, amint egy pincér vécé után nem mosott kezet, és amikor rászólt, a férfi szájba röhögte, mire a nő feljelentette, egyenesen a királynál. A mocskos kezű pincér fél év szigorított börtönt kapott. Egy sertéstelep vezetője pedig túlságosan embertelenül bánt a disznókkal, ezért Hunor pucéran közéjük záratta, hogy megbeszéljék a dolgot, és a fickó is átélhesse a malacok szorult helyzetét.
Népszerűek voltak még Hunor Fogadó órái is, amikor kiült a Parlament díszlépcsőjének tetejére - ha esett, ha fújt, ha hő volt, ha hó -, hogy szemtől szemben hallgassa meg népét, aki fel is sorakozott előtte, a sor néha a Deák térig kígyózott. A király törvényesen a fejébe vette azt is, hogy birodalma valamennyi polgárával személyesen kíván találkozni. Ezt a barátságos szolgáltatást bővítette később audienciává, ahol már nem számított, milyen idő van odakint - rendeletben rendelte el, hogy naponta hatszáz emberrel kíván kezet rázni a Parlament erre kijelölt termében „addig, míg meg nem lesz az összes”.
A Királyi Tévé élő egyenes adásban kapta el, amikor egy megrendült néni arra panaszkodott, hogy pár forinttal kevesebbet folyósított neki a Nyugdíj Kft., mire a király benyúlt felséges palástja alá a tárcájáért és kifizette az elmaradást, emelt fővel, vasmarokkal. Groovy, mi?
A rendszerváltás a divatra is hatást gyakorolt, amikor Váry Csaba gumicsizmákat készítő családi manufaktúrája, a Gumicsizma® bolthálózat elárasztotta a fővárost, úgymond a király a lakosság rendelkezésére bocsátintotta, mert „határozott lépteket csak kényelmes cipőben lehet tenni!” Pukkasztóan előkelő gumicsizmaszalonok nyíltak a sznob negyedekben, ahol ezer színben lehetett az egykor lenézett, de mára státuszszimbólummá tett lábbelikhez jutni. Az új főnemesség pedig szépen el is kezdte hordani őket, kék színűt értekezletre, arany színűt Operabálra, fehéret esküvőre, vagy érettségire. Úgy tűnt, a király divatot teremtett, lábdivatot, csak épp az evolúció ösvényén visszafelé lépdelve.
A király a külsőségek után népe belső tartalmát is fejleszteni kívánta. A Hága utcai MunkaKözponttal karöltve mentálhigiénés tréningeket tartott, ahol bizonyos embereknek kötelező volt a részvétel. Tömören fogalmazva ez egy olyan szanatórium volt, ahol a jellemileg rászorulókat kezelték, „mert a magyar ember finom ember! Megjelenése kifogástalan. Véget vetünk a böfögő, részegen ordibáló, kettőig se számolni tudó, ügyefogyott bunkó sztereotípiájának” - ahogy a király fogalmazott. A „tahótlanító” - ahogy a köznyelv nagyon hamar elkeresztelte - egyfajta emberfinomító, hogy feljebb emelkedhessünk a kulturális ranglétrán, vagy min. A jellemfejlesztő projekten belül artikulált-és tudatos beszédet, nemes gesztikulációt, általános művészettörténetet, társastáncot, versírást, önuralmat és indulatkezelést tanulnak a kényszertanulók. A fakultatív programok közül az üvegfúvás és az agyagozás között lehet választani. A tahószűrő tesztekre véletlenszerűen hívták be a lakosságot. A három hónapos továbbképzés mindenkinél hatásos volt, mert mintha kicserélték volna őket, számos bunkó barátomból faragott kezes bárányt, vagy mit. A tahótlanító után kedvesek és kábák lettek. Gyakran nem tudtak pislogni ösztönösen, láttam, amikor ujjal csukták le, s nyitották fel a szemhéjukat. Az egyik ismerősöm arra panaszkodott, hogy úgy érzi, mintha befelé nőne a haja és sárga legyek ülnének a hajszálai végén. A fejtágítástól valóban és ténylegesen megnőtt a fejük térfogata, állítólag ha este, amikor alszanak, a fülükhöz teszed a füled, hallod, ahogy lassan, recsegve tágul a koponyájuk. Talán az izolációs kamra miatt lehet ez, ahol magukra hagyják őket, teljes ingerkizárással, így az tehette agyukban a legnagyobb kárt, ahogy magukat sokkolták önmagukkal. „Azért elkerülhetetlen ez a progresszív eljárás, hogy találkozzanak saját vérmes magatartásukkal” - ahogy a kezelő / nevelő ezredesek fogalmaztak. Felgyorsított szembesítés a karmakamrában – ahogy én fogalmaztam. Ha a személyiség fejlesztő beavatkozáson részt vevő, kulturálisan elmaradott alany állapota később megütötte a kívánt szintet, kapott egy papírt arról, hogy már Megnevelt, azzal eleresztették. Ha nem fejlődött volna, akkor nyilván nem engedték volna szabadlábra, de nem volt ilyenre példa. Aki oda bekerült, megjavult, ...vagy hogy mondjam. Csak a tehetős tahók tudták kiügyeskedni maguknak a felmentést, mint régen a sorozásnál. Azt mondják, a hatalom feladata a nevelés, de engem ne neveljenek neveletlenek. Amíg meg nem szüntették a Népakarat című ellenzéki lapot, azt írták az átnevelő táborról (amit nem szabadott ennek nevezni) hogy „olyan ez, mint büntetőkórház egészségeseknek” és az átnevelést Hunor királlyal és vezérkarával kéne kezdeni. Két hét múlva az újságot megvette a Királyi Bank és azonnali hatállyal likvidálta, bezúzatta az archívumot, de még a weboldalt is, azóta már az épületet is lebontották, épp csak sóval nem szórták be a helyét.
