A feng shui a tér, a víz, a szél meg a hiszékenység művészete, amit sugárzó arcú vigécek igen ügyesen el is tudnak adni. Állítólag szerelmet, utazást, bölcsességet és pénzt lehet vele generálni. Ennek bizonyítására végeztem egy hónapokig tartó kísérletet, így neked már nem kell. Konklúzió:
ha mutatkozik is életedben valami pozitív változás, biztos nem ettől.

...Már előre látom az első kommentet: „és erre csak most jöttél rá?! Hány éves vagy...?” Bevallom, igen, most jöttem rá, mivel most bizonyítottam csak magamnak, hogy mi is ez, illetve mi nem. Addig nem ítélek el semmit, míg ki nem próbáltam, és minden ilyesmihez kell némi nyitottság és bizalom. A meggyőződés határozza meg a véleményem, úgymint a csalánteánál például, ami valóban jótékony hatású és hinni se kell benne, vagy átrendezni hozzá az egész lakást. Vagy ilyen még a mantrázás nálam, ami valóban átbizsergeti az egész testet és jótékonyan hat az elmére is. Az asztrológiában sem csalódtam még, vannak komoly alapjai.
Mielőtt belekezdenék, szeretném leszögezni, hogy ezoterikus / spirituális érdeklődésű vagyok, sok mindenben hiszek, sok mindent be tudok fogadni, a Loch Ness-i szörny, a jeti, az álomfejtés és a számmisztika kivételével (illetve most már a feng shui is ide sorolható). A számmisztikával is sokáig játszottam, olyan napokra időzítve fontos döntéseket, amik összhangban vannak a születési dátumból kiszámolt sorsszámommal - nulla, vagy elhanyagolható sikerrel jártam. Orgonit piramisom is van, nem azért, mert annyira hiszek benne, hanem azért, mert jól néz ki. Még a James Redfield-féle, piacképes „véletlen-vadászat” is beszippantott egy darabig, amíg rá nem jöttem, hogy amit szinkronicitásnak véltem, csak szubjektív érdekprojekció volt - velem sosem történt olyan, hogy szükségem volt valamire, és hopp, a csodás véletlen tüstént a segítségemre sietett volna, ...s én meg felnézek az égre és azt rebegem, hogy ó köszi Erő, vagy Gondviselés, vagy bármi. Szóval, nem utasítok el élből semmit, de a realitásfaktor nálam elég meghatározó.

Na, feng shui: hónapokig takkra pontosan berendeztem mind a 9 bágua területet, előírásszerűen ügyelve a színekre és anyagokra, formákra, beruháztam autentikus szobrokba, szabályszerű csobogókba is, hogy a kísérlet teljes legyen és jól dokumentálható, és a csi áramlása se ütközzön akadályba. Lakásom elosztása amúgy ideális ebből a szempontból, mert szabályos négyzet alakú, semmi ficak, ráadásul pont középen van a kandalló, ami a feng shui tanítása szerint nagyon jó a szerencse megidézésére.

Még azzal se vádolhatnak a feng-hívők, hogy jó, de ez még önmagában kevés, ...biztos csak ültem és vártam, nem csináltam semmit. Ez nem így van, mert aktívan próbálkoztam, tevékenykedtem, pályáztam – és időszakosan rendre buktam el mindent, kudarc kudarc hátán, vagy épp a nagy semmi. E mágikus lakberendezés kapcsán külön hangsúlyt kapott a Pénz és siker területe, egyben mint kiemelt kontrollterület... hiszen az, ha beüt a nagy lóvé, csak feltűnik. Hát nem így lett. ...Semmi pénzzuhatag szerű esemény nem következett be.
Sokan eredmény hiányában jönnek le a feng shuiról, de szerintem már mindenki kipróbálta, a kitartó haladók megvették a legdrágább kiegészítőket, meg az albumokat, aztán lassan náluk is lekerültek a kristálycsecsebecsék, tükröcskék, a favázák és egyebek a polcokról, falakról, és szépen feledésbe merült az egész. A feng shui egy valakinek jön be tutira: annak, aki árulja. 

Már látom a második kommentet: „Figyelj már, ha az ilyesmi működne, nem gondolod, hogy mindenki ezt csinálná??” - De. Épp ezért merem most már kijelenteni, hogy szerintem a feng shui egy színes-illatos lakásbűbáj, segíteni nem fog, de legalább jól néz ki tőle a nappali.

Összegezve: a feng shui egzotikus enteriőrt, izgalmas atmoszférát tud kölcsönözni egy váróteremnek, de tapasztalható eredményt senki ne várjon tőle. Megnyugtatóvá varázsol egy fogorvosi várót, de ennyi, semmi misztikus erő nem uralkodik benne. Mivel alaposan utánajártam, azt egyetlen feng shui könyv sem említi amúgy, hogy eredetileg ezt az ősi irányzatot a kínai temetők tájolására használták, hogy milyen rangú embert hova temessenek, és ott lehet, hogy volt valami értelme. Azt is olvastam, hogy amikor az eredeti feng shuit megalkották, a kínai császár hamisítványokkal rakta tele a könyvtárát, ahova ez a mű is került, azért, mert tudta, hogy bejárnak lopkodni, és ne az igaz tudást szarkázzák már el.

Csak mérsékelten vagyok babonás, tartom az újévi szerencseturbózó szokásokat, még a kínait is, de még azok a pénzek se érkeznek, amiknek jönniük kéne. Persze azért átverésnek, önbecsapásnak sem nevezném a feng shuit, mert annyi igazság azért van benne, hogyha átlátható rend van a lakókörnyezetedben és az élettered lélegezhető, az lelkileg építő, hiszen mindenki a harmóniában érzi jól magát.
Az viszont engem kiborít, amikor a különböző szakkönyvek „esettanulmányai” kamu sikerleveleket közölnek: pl. az egyik amerikai feng-szerzőt ilyen hálalevelekkel bombázták állítólag, hogy: „jaj, kedves hölgyem...mióta olvastam a könyvét, odaraktam a zöld pamutsárkányt a sikerterületre és már 2 hét múlva özönleni kezdtek az ügyfelek, a megbízások a semmiből, köszönet és hála...”. - na, ne már.

Már látom a harmadik kommentet: „Ez egy nagyon összetett, mély, kifinomult keleti filozófia, láccik, hogy nem érted” – Nem, valóban, főleg amikor olyan ellentmondásokat találok, hogy a piros szín nem jó a pénzterületre, mert elégeti a szerencsét, illetve néha azért mégis jó ... vagy: fémet se tegyünk oda, mert elvágja a csi szerencsehozó hatását, de olyan fémet lehet használni, amihez valami pozitív személyes emlék fűz, mondjuk az anyánktól kapott első pénzérménk, ami a bőséget szimbolizálja számunkra.

Szerencse, hogy a neten található hazai feng shuis videókban lelkesen magyarázó szakértők is inkább a lakótér harmóniájának pszichológiai előnyeit hangsúlyozzák, néha a témától elkanyarodva lélekgyógyászt is játszanak, ami még mindig kevésbé kártékony, mint az a tanács, hogy ha Gizike a kék kerámiabékát a megfelelő sarokba állítja, dől a della / beköszönt a szerelem / kiveri szemét a boldogság, satöbbi.
Mi hát az, ami biztos? A karma. A sors. Egy olyan velünk született valami, ami előre le van osztva, és azon egyetlen porcelánbreki sem módosíthat.
Mai zaklatott világunkban adtam egy esélyt a feng shuinak, de fityiszt mutatott. Persze, biztos lehet ezt is jobban, meg máshogy csinálni, de az elérhető verzió annyira megbízható, mint a bulvárlapok hátsó oldalán vibráló horoszkóp, amit a nullkilóméteres újságíróbojtár, vagy a portás rittyent oda naponta. Feng shuizhatsz, csak ne kerüljön sokba.

Megint a parkban téblábol ez a kettő, különösen a déli órákban lehet errefelé látni őket. Az igazat megvallva, nem voltak túl népszerűek, néha megkergették őket, néha cigaretta csikket pöcköltek feléjük, de a többség inkább közömbösen állt hozzájuk, megszokták jelenlétüket. Ők ketten pusztán csak szemtanúk, nem ítélkeznek, vannak és vannak. Óvatoskodni már megtanultak, csakúgy mint felülemelkedni a világ dolgain. Igazi túlélőművészek.
Több parkot kipróbáltak már, de ez a legjobb. Általában nem történik itt semmi, de mindig másfajta semmi. Ez a kettő sokat lóg itt, mégse tudják a park nevét, nem is érdekli őket, csak szeretnek benne részt venni, jelen lenni, átélni. Láttak ők itt már sok mindent, vitát és egyetértést, szerelmeket és szakításokat. Szerették a bokrok és fák lágy susogását, énekük molekuláit, amik semmihez sem hasonlíthatóak, talán közönséges dalhoz végképp nem. Ezt csak a magukfajták hallják és értik. 
Idő itt nincs, csak időjárás. Az augusztusok a legszebbek errefelé, amikor az izzadó nyár még csócsálja a belvárost, de már érezni, hogy a távolban ott lappang az ősz. Ha lehullik a fák lombja, erősebben hallatszik a körút forgalma is. A januárok a petárdázós időszak után egész tűrhetőek, a levegőben hideg, álmos ünnepélyesség, várakozás, a park lassan élénkül meg, ahogy emberekkel töltött télikabátok sétálnak át rajta.
Ma nyár van. A park tele látogatókkal. Mozgással. Történetekkel.
Egy anya lohol elszabadult porontya után, felkapja, mielőtt elnyelhetnék a bokrok, nyűgösen vonaglik anyja karjában, mert annyi minden felfedezni való van itt.
Sebes léptű, öltönyös férfi érkezik, egy pillanatra megtorpan, ingerülten a zsebébe túr, elővesz egy papírt, elolvassa, összetépi, a fecniket a járdára szórja, majd tovább folytatja útját. Utcaseprő lép oda, felszedi a szemetet, ez az ő területe, minden hulladék az övé, csak az övé.
Kicsit arrébb egy fiú és egy lány ül a padon egymás mellett, kezükben mobiltelefon. Nézik és nézik. Bökdösik. Nem szólnak egymáshoz, szemlátomást mégis jól szórakoznak. Mókus szalad át előttük. Nem vesznek róla tudomást.
Újabb szereplők érkeznek, színes ruhát viselő nő egy nála jóval idősebb férfivel az oldalán. Az úr megáll, nehezen veszi a levegőt, majd a kezében tartott szatyor mélyére kotor. Apró piros dobozt vesz elő, kinyitja, a nő felé mutatja, az fitymálva nézi a tartalmát, majd felnevet. A férfi is kacag, de hangja erőltetett, reszelős, nem nevetéshez szokott.
Egy rögtönzött focimeccsről szökött labda gurul egy nénike elé, vissza akarja passzolni a gyerekekhez. Kétszer mellé rúg, harmadszor is. Kitikkadva más módszerhez folyamodik, lehajol, felveszi és oda dobja a kölyköknek, akik meg se köszönik, csak futnak utána - a labdák vonzereje óriási errefelé.
Azok ketten a kíváncsiság egy fura változatával szemlélik az eseményeket.
Egy testes férfi érkezik, hatalmas szendvicset rág. Nem sok örömre van benne, mert a felénél eldobja, vissza se néz.
Azok ketten közelebb mennek a földre került dologhoz, valahogy ösztönösen vonzza őket minden ilyen helyzet, pedig már látják a feléjük tartó utcaseprőt. Jobb a békesség. Odébbállnak.
Mióta valakik rendszeresen tiszteletlenül bánnak a park közepén álló szoborral, az utcaseprő különös utálattal viszonyul feléjük, pedig nem az ő bűnük, mások művelik, nekik semmi közük ahhoz az ügyhöz, mégis őket gyanúsítják folyton, mert ők vannak a közelben.
Ők ketten csak nézelődnek, lézengenek, nem mindent értenek, de ez egyikőjüket sem zavarja túlságosan. Nem töprengenek olyasmiken, amik nem rájuk tartoznak.
Kutyasétáltatók érkeznek, azok ketten pedig egyszerre emelkednek a levegőbe, tesznek egy kört a térfigyelő kamerák fölött, majd leülnek a Városháza tetejére, a többi galamb közé.